Üdv Kanadában, a nyitottság országában. Ahol modern metropoliszok, egyedi természet és tágas terek inspirálják az utazókat, és a helyiek mindenkit meleg szívvel fogadnak – mindössze egy nyitott elmét kell hoznia. És talán egy esőkabátot. Nem árt felkészültnek lenni.
Találkozás az idegenvezetővel a Liszt Ferenc repülőtéren, majd utazás Budapestről párizsi átszállással Montrealba. A megérkezést követően találkozás a helyi idegenvezetővel. A belépési eljárást követően transzfer a montreali szállodába.
Reggeli a szállodában, majd városnézés a világ második legnagyobb franciául beszélő városában, Montrealban, melyet 1642-ben alapítottak, akkor még Ville-Marie néven. A Szent Lőrinc folyó szigetein elhelyezkedő óváros megtekintését a Place Jacques Cartier-n kezdjük, majd megtekintünk számos fontosabb látnivalót, mint a városházát, az 1976-os játékok helyszíneként szolgáló Olympic Parkot, a Biodómot, a Latin-negyedet és a Mont Royal Parkot a gyönyörű Saint Joseph’s Oratory bazilikával. Délután utazás Quebec Citybe, mely 1608-as alapításával Kanada legrégebbi városa, és a francia gyarmati idők alatt annak fővárosa volt. Megérkezés után városnézés, amely során a macskaköves óvárosban sétálva idegenvezetőnk bemutatja a város főbb nevezetességeit, mint Grande Allée-t, a Parlamentet, a Citadellát, a káprázatos Chateau Frontenac-ot, majd a Place Royale-t és a Petit Champlain negyedet és a Plains of Abraham parkot. Szállás Quebec City-ben.
Reggeli a szállodában, majd utazás a Szent Lőrinc-folyó partvonalán elhelyezkedő Tadoussac faluba, amely a Charlevoix UNESCO biorezervátum, és két nemzeti park központjaként szolgál. A városból megtekinthetjük a közeli homokdűnéket vagy sétálhatunk a sziklás tengerpart mentén kialakított sétányon. Érkezés után fakultatív módon hajóra szállunk és egy 3 órás bálnalesre indulunk, amely során a part természeti kincsei mellett szerencsés időben hosszúszárnyú bálnákat vagy akár belugák csoportjait is láthatjuk. Partraszállás után utazás visszatérés Quebec City-be.
Reggeli a szállodában, majd indulás Kanada modern fővárosa, Ottawa felé az ország legrégebbi útvonalát, a Chemin du Roy-t követve. Útközben látogatás a francia kolonizáció egyik legrégebbi emlékéhez, Trois-Rivières kisvárosába, majd megálló egy „cukorkunyhónál”, ahol megismerhetjük azt is, hogyan készítik tradicionálisan a juharszirupot. A városon átfolyó St. Maurice folyón egy egészen különleges hidroplán túrán is részt vehetünk fakultatív módon; a repülő a folyóról száll fel, majd körbevezet minket Quebec jellegzetes vidékén, többek között a La Mauricie Nemzeti Park felett is. Leszállás után tovább utazás Ottawába, érkezés késő délután. Rövid városnézés a belvárosban, majd transzfer a szállásra.
A reggelit követően egész napos kirándulás a közeli Omega Szafari Parkba. A 12 kilométeres útvonal mentén tavak, rétek, kis völgyek, erdők és sziklás dombok találhatók, megismerkedhetünk Kanada jellegzetes állatvilágával, találkozhatunk vadon élő hódokkal, jávorszarvassal, mosómedvével és számtalan más itt honos állattal. A területen egy panorámás étterem, őslakos kézműves ajándékbolt, és egy kis szabadtéri színpad is található. A parkban autóval/busszal közlekednek a látogatók, lassan haladnak át rajta, egy kanyargós ösvényen. Visszatérés szállásunkra, szabadidő.
Reggeli után elhagyjuk a fővárost és a Szent Lőrinc-folyó által alkotott szigetvilág, a gyönyörű Thousand Islands régió felé vesszük az irányt. Az közelebb megfigyelés érdekében egy órás hajókirándulásra indulunk a szigetek között – a szigeteken szerény halászkunyhók mellett fényűző villákkal is találkozunk, a szigetek között pedig gyakran kék gémek és kormoránok vadásznak élelmükre. A túra végeztével folytatjuk utunkat Torontóba, érkezés este felé, bejelentkezés a szállodába.
Reggeli a szállodában, majd utazás a Nagy-Tavak leghíresebb látványosságához, a Niagara Falls vízeséshez. A három vízesésből álló együttes legnagyobbika, a Patkó-zuhatag több, mint 50 méter magas és majd 800 méter széles! A kilátópontok végigjárása után vízre szállunk a Hornblower hajón, hogy testközelből éljük át a vízesés monumentalitását. Újabb élményt jelent egy rövid helikopteres utazás, fakultatív módon rendelhető, így fentről is tudunk gyönyörködni a zuhatagban. A kikötést és a megszáradást követően lehetőség van egy csodaszép panorámával rendelkező étteremben vacsorázni, helyszíni fizetéssel. Szállás Niagara Falls városkájában.
Reggeli után transzfer vissza Torontóba, ahol egy félnapos városnézésre indulunk. Meglátogatjuk a neogót Szent Miklós Katedrálist, a román stílusú városházát, majd a város pénzügyi negyedén át sétálva kívülről megtekintjük a város jelképét és egyben egész Kanada legmagasabb épületét, az 553 méter magas CN Towert. A túra végeztével szabadidő, az esti órákban transzfer Torontó repülőterére. Elutazás amszterdami átszállással Budapestre.
A menetrend függvényében hazaérkezés.
Air-France - KLM
| Honnan - Hová | Indulási idő | Érkezési idő |
| Budapest (BUD) - Párizs (CDG) | 06:20 | 08:50 |
| Amszterdam (AMS) - Montreal (YUL) | 13:30 | 15:00 |
| Toronto (YYZ) - Amszterdam (AMS) | 22:10 | 11:25 + 1 |
| Amszterdam (AMS) - Budapest (BUD) | 14:35 | 16:30 |
A menetrendváltozás jogát a légitársaság(ok) fenntartják.
Fakultatív kirándulások:
3 órás Bálnales (min. 15 fő): 39 900 Ft
Hidroplán túra (min. 15 fő): 52 900 Ft
Helikopteres utazás a Niagara vízesés felett (min. 15 fő): 59 900 Ft
CN Torony látogatás: 15 900 Ft
ETA engedéyl ügyintézéssel: 10 000 Ft